Skip to content

Téli autóvezetés

Most, hogy vége nyárnak, közeledik a karácsony. Na nem a karácsonyi készülődés
meghittségéről kell most beszélnünk, hanem a téli biztonságos autóvezetéshez szeretnénk
pár tanácsot adni.
Ne gondoljuk azt, hogy a strandolással együtt a napszemüvegünknek is búcsút mondhatunk
egy időre. Nagyon is fontos szerepe van a téli időszakban is.
Bár a nappalok rövidebbek és gyengébben süt a nap, de az UV sugarak és a káros kékfény
így is jelen van. Sőt!
A téli havazásnál akár károsabbak is lehetnek, hiszen a havas táj, mindamellett hogy
gyönyörű, a káros sugarak akár 80%-át is visszatükrözik. A sok hunyorgásban pedig elfárad
a szemünk, így egy hosszabb útnak nem túl szerencsés nekivágnunk,
főleg,ha szürkületben is vezetni szeretnénk. Szürkületben a tárgyak az út szélén, a
gyalogosok beleolvadhatnak a környezetbe, mert a kevés fény már nem megfelelően
verődik vissza. Ilyen esetekre kaphatóak speciális szemüvegek, amik akkor is óriási
segítséget nyújtanak, ha egyébként nem kell szemüveget hordanunk.
Lehetőség van dioptriával is kérnünk ezeket, akár progresszívként is, így tökéletesen és
torzításmentesen láthatjuk az utat, a gps-t és a műszerfalat is.
Optikánkban napszemüvegek széles választékával várjuk, valamint a német ZEISS lencsék
közül válogathat akár dioptria nélkül, vagy dioptriával is kérheti legújabb DriveSafe
szemüvegét.
Mi a mindennapi használatra és kényelemre is gondolunk! Kérje dioptriás szemüvegét
fényre sötétedő lencsével, vagy kékfény szűrővel.
Bejelentkezni ingyenes látásvizsgálatra a www.czekmannoptika/szemvizsgalat oldalon, vagy
a 0642 406 971- es telefonszámon lehet!
Várjuk szeretettel!
Czékmann Optika

-30 éve a multifokális szemüvegek szakértője-
4400 Nyíregyháza, Kossuth u.12.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük